Audi

Az Audi az idei évben sok újítással állt elő, melyek mindenképpen érdekesek lehetnek, ha képzeletbeli autóparkot építünk.

A márka mindig is az elegancia és a minőség nagykövete volt az autóipar berkein belül, és idén is olyan újításokkal jöttek elő, melyek minden autószerelmes számára érdekesek lehetnek.

Óriási hírnek számított, hogy a győri Audi gyárban megkezdték az elektromos motorok sorozatgyártását, de nem maradt el emellett az új fejlesztésű dízelmotor hírének örömteli fogadtatása sem.

Típusok tekintetében idén újdonságként, és abszolút potenciális jelöltként a Q8 jelent meg. Még nem tudjuk megvásárolni, de már nem kell rá sokat várni, és ha végre elérhető lesz, biztosan mindenki beleteszi majd a képzeletbeli gyűjteményébe.

Idén megújították még az emblematikus és legnépszerűbb Audi modelt, az A6-ost, mely igazán fenséges darab lett.

A E-tronra pedig szintén várni kell még egy kicsit, de már a közutakon tesztelik, így nemsokára beleülhetünk – ha csak képzeletben is – az első, teljesen elektromos hajtású Audiba.

De az idei vonulatból érdekes lehet még számunkra az A7-es típus is, ami az A6 mellett szintén egy fenséges limuzin.

Persze, itt is közbeszól az ízlés és a praktikum, kinek mi a szempont, amikor magának autót választ.

Most nagyon divatosak a klasszikus és újhullámos SUV-k, még sem adják vissza soha azt az eleganciát, mint amit egy Audi limuzin biztosíthat számunkra.

Én bizony biztosan nem csak egy típust gyűjtenék be az autóparkomba Audiból, legalább 2, de inkább több típusom is lenne.

Neked, kedves barátom, legjobban melyik tetszene? 

© Moautohof.hu