Lamborghini

Újabb olasz mestermunka, és igazi presztizs gépjármű, de kicsit más felfogásban.

Bár azt mondtam, csak 2018-as modellek közül fogunk válogatni, mégsem tudom kihagyni a 2017-es bikát, a Lamborghini Urut, ami jól gondolod, egy Lamborghini terepjáró. 

Szintén nem a köznép számára készült, valószínűleg ez is a közel keleten lesz divatjárgány, de egy képzeletbeli autógyűjteményben egyértelműen helye van.

650 lovacska ereje duzzad ebben a szuper terepjáróban, Porsche-Audi fejlesztésű, V8-as, biturbó motor hajtja.

A benzinmotor a mérések szerint 12 liter körül eszik, ami jó hír, hiszen nem kell mellé benzinkutat is venni, de a későbbiekben tervezik elektromos motorral való kiadását is.

Koncepció volt a gyorsulás optimalizása, és egészen sikeresen belőtték a gépet, az indulástól számított 3,6 másodperc múlva 100 km/h-val is száguldhatunk, és 12 mp alatt elérhetjük a 200-at.

A kaszni összerakásakor nagy szerepet kapott a mostanában igen divatos alumínium, mert a gyorsaságnál ugye szerepe van a súlynak.

A Lamborghini Uru üresen így is több, mint két tonna, bár a súlyát a méretei igazolják, az autó több, mint 5 méter hosszú, és több, mint másfél méter magas.

Tele van extrákkal, de ebben az esetben ezt is természetesnek vesszük.

Szerepet kapott például a 4 kerék kormányzás, és néhány szükséges extra is, mint a tolató kamera.

8 fokozatú, automata sebváltó kapott benne helyet, melynek beállítási lehetőségei elég széleskörűek, és bizonyos részben személyre is szabhatóak.

Örvendetes továbbá, hogy az autó légrugót is kapott, 16 és 25 centi között állíthatjuk a magasságát, a még tökéletesebb vezetési élmény érdekében.

A belső tere pedig, a megszokottakhoz híven sportosan elegáns, és variálható, hiszen aki 54 millió forint értékben választ magának autót, méltán várja el, hogy az igényeire szabják az utasteret.

Te mit gondolsz róla?

Bekerülne a csapatodba?

Ha igen, mire használnád a képzeletedben?

Én még nem hoztam határozott döntést az ügyben, hiszen van olyan SUV, ami jobban tetszett ennél, és nem kizárólag szabadidős autókkal szeretném feltölteni a készletem.

Még át kell gondolnom az ügyet…   

© Moautohof.hu